Mitől múlik el a szájszag?

Szájhigiéniai kezelés

Az emberek nagyon sokáig nem törődtek azzal, hogy fogaikat ápolják vagy rendszeresen tisztítsák. Sajnos gyakran ma sem, vagy nem a megfelelő gyakorisággal. A szájhigiéniai kezelés azonban elengedhetetlen, hiszen ennek hiánya hosszútávon a fogak elvesztéséhez vezethet. Talán nem is gondoljuk, de néhány apró szabály betartásával a fogsor életét akár évtizedekkel is meghosszabbíthatjuk.

A szájhigiéniai kezelés alapvető szabályai, amelyeket a Clinident Fogászati Centrum szakorvosai is ajánlanak, a következők: az első és legfontosabb alapszabály, amit már gyerekeinknek is állandóan ismételgetünk, bár gyakran mi magunk nem tartunk be, mindig a rendszeres fogmosás.

Naponta legalább két alkalommal kötelező módon el kell ezt végezni. Ugyanakkor a fogselyem használata is a szájhigiéniai kezelés részét képezi. A második fontos szabály a fogorvos rendszeres felkeresése kontroll céljából. Ennek 6 vagy 12 hónaponként meg kell történnie, annak függvényében, hogy mit tanácsol az orvos. Fogainkra elkerülhetetlenül lepedék rakódik, amit fogászati plakknak neveznek.

Ez egy természetes és ugyanakkor folyamatos dolog, ami ellen csak nagyon keveset tudunk tenni, de a következő két alapszabály betartásával, valamicskét enyhíthetünk a lepedék által elindított káros folyamatokon. Az egyik, amelyiknek ugyancsak fontos szerepe van a szájhigiéniai kezelés szempontjából, az étrendre vonatkozik. Ennek alapján kerülnünk kell a cukros ételeket, ugyanis ezek hatására a lepedék könnyen ragacsossá válik, így sokkal könnyebben és erősebben ráragad a fogakra. 

A cukrok miatt olyan savas közegű lepedék alakul ki, ami végül odavezet, hogy a fog elveszíti a regeneráló képességét. Hogy ezt elkerüljük, mindenképpen meg kell fogadnunk a szájhigiéniai kezelés utolsó szabályát, vagyis ennek a lerakódásnak az eltávolítása, amit évente legalább egyszer ajánlott elvégeztetni. A fogkő eltávolításának két lépése van, az egyik a depurálás, amit modern ultrahangos készülékkel végeznek, a másik pedig a polírozás, amitől fogaink visszanyerik fehér színűket. A szájhigiéniai kezelés tökéletes betartásához ezt a négy alapszabályt mindenképpen be kell tartani!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás