Nagyon elterjedtek manapság az optikai vezetékek. Ez teljesen érthető, hiszen mégiscsak forradalmi eszközökről van szó. Tudniillik az optikai kábel egy igen tiszta, alig 10 mikrométer átmérőjű üvegszálból és az ezt körülvevő, kisebb optikai törésmutatójú héjból álló kellék.
Azonban csak mostanság figyelhető meg a 10 mikrométeres átmérő, ugyanis a megjelenéskor ez még néhány száz volt, ami természetesen szintén hihetetlenül vékonynak számított. Az optikai kábel működési elve azért annyira speciális, mert ez a fénysugarak maximálisan visszaverődésére épül.
Hogyan is történik ez? Nos, a fénykábel egyik végén belépő fényimpulzus a vezeték teljes hosszán teljes visszaverődést szenved. Ennek eredményeként az optikai kábel nagyon kevés energiaveszteséggel juttatja el a fényimpulzust az egyik végéből a másikba.
Még akkor is megfigyelhető az energiahatékonyság, amikor a vezeték meg van hajlítva. Ez a tulajdonság teszi a vezetéket annyira kiválóvá. Ezáltal a digitális információ továbbítása szinte hibátlanul történik. Sőt, a fényimpulzusoknak hála, hatékonyabb az egész folyamat.
Ezért is jobb választás az optikai kábel, mint sok más vezeték. Ezt a hangtechnikában is alkalmazzák, ahol a hangszóró kábel csatlakozó szintén a pótolhatatlan eszközök közé sorolható. Melyiket érdemes megvenni? Remek választás az AECO ABP-0611 modell.
Ez egy felsőkategóriás termék, amelyik egy forrasztással vagy csavarozással szerelhető banándugó aljzat. A sikerét az adja, hogy ez nikkelmentes aranyozott bevonatú tellurium réz vezetővel rendelkezik. Nagy kedvenc még az Aeco ABP-1111G hangszóró kábel csatlakozó. Miért válik be ez olyan sok mindenkinek?
Nos, aki használta már, bizonyára tudja, hogy ez egy remek, egyetlen darabból előállított, magas tisztaságú tellurium réz vezetőjű prémium banándugó. A hangszóró kábel csatlakozó előnye, hogy POM bevonatú külső házzal rendelkezik, illetve ez forrasztással vagy csavarozással szerelhető kivitelben is megvehető.
Említést érdemel még az AudioQuest 500BG hangszóró kábel csatlakozó is, aminek a befogadó mérete 9 AWG – 6,63 mm2-ig terjedhet. Ennek a négy darabos készlete remek választás.