Így spórolhatnak a magyar cégek a tranzakciós díjakon az új telefonos és QR kódos fizetési rendszerrel

QR kódos fizetési rendszer
QR kódos fizetési rendszer

Az új telefonos és QR kódos fizetési rendszerek, akárcsak a Qvik, forradalmasítják a tranzakciós költségek csökkentését. A vállalkozásoknak, éves szinten, akár milliós tételt jelent a kártyás fizetésekből származó, szolgáltatótól függően, akár 1-2 %-os tranzakciós díjak. Ez ma már megszüntethető a 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrehozott azonnali fizetési rendszer bevezetésével. A megtakarítás mellett, gyorsabbá és kényelmesebbé is válnak a tranzakciók. Nézzük meg, hogyan működik ez és miért éri meg bevezetned!

A tranzakciós díjak kihívásai

A hagyományos bankkártyás fizetési platformok működtetése komoly költségekkel jár. Az elfogadó cégek által felszámított díjak, akár a tranzakció összegének a 2%-át is elérhetik. Természetesen a vállalkozók ezt ügyesen beépítik az árakba, amit végül a vásárlók fizetnek meg. Ezek a költségemelések, különösen a kisebb vállalkozásoknak megterhelőek, ahol minden forint számít és a nagyobb árak a vevők elpártolásához vezethet.

Erre a problémára már létezik hatékony megoldás. A hagyományos bankkártyás díjak helyett, sokkal olcsóbb, átláthatóbb költségszerkezetek is elérhetőek végre. Ez az egyik legnagyobb előnye a Qvik QR kódos mobilfizetésnek.

Hogyan működik a Qvik QR kódos fizetési rendszer?

A rendszer alapja, hogy a kereskedő eszközén – legyen az okostelefon, tablet vagy pénztárgép – megjelenik egy QR kód. Ezt a vásárló a saját mobiltelefonjával beolvassa és a fizetési folyamat azonnal elindul. A tranzakció néhány (5-10) másodperc alatt lezajlik és azonnal értesítés jelzi a sikeres fizetést.

Telefonos fizetés egyszerűen

A vásárlóknak nincs szükségük bankkártyára, hiszen egy saját banki alkalmazáson keresztül történik. Ez biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi a műveletet.

Tranzakciós díjak csökkentése

A Qvik rendszer működése során, a hagyományos kártyahasználati díjak töredékét kell csak fizetni, így jelentős összegek takaríthatóak meg.

Kik profitálhatnak a legjobban?

A gyors fizetési megoldások különösen hasznosak a forgalmas helyszíneken, ahol a hatékony kiszolgálás kulcsfontosságú. A készpénzmentes fizetési lehetőségek, például a QR kód használata ideális a nagy tömegeket vonzó eseményekre. Fesztiválokon, strandokon nem kell pénztárcát vagy bankkártyát használni, vagyis a biztonságot is növeli.

Az olyan szabadúszók, mint a fodrászok vagy kisebb vállalkozók, például festők, futárok, akik nem engedhetik meg maguknak a drága terminálok felhasználását, csak nyerhetnek a Qvik rendszerével. Egyetlen okostelefon elegendő a fizetési folyamat lebonyolításához.

Miért éri meg a Qviket választani?

Bár tény, hogy a legnagyobb előnye a költséghatékony működése, de ezen túl még vannak más előnyei is.

  • Egyszerű integráció: kompatibilis a legtöbb Android operációs rendszerrel működő eszközzel, így nem szükséges drága hardvereket vásárolni a futtatásához. Mobiltelefon vagy tablet is elegendő a QR kódok generálásához.
  • Biztonságos fizetési megoldás: a rendszer fejlett titkosítási technológiát használ, így garantálja, hogy a vásárlók adatai védve legyenek. A banki alkalmazásokon keresztüli jóváhagyás további biztonsági réteget jelent.
  • Gyorsaság és kényelem: a fizetést követően, a tranzakció pár másodperc alatt valóban lezajlik és nem kell napokat várni a jóváírásra. Kereskedőként így rögtön hozzáférsz a pénzhez, amit azonnal felhasználhatsz például a szállítók kifizetésére, növelve ezzel a likviditásodat.

Ha Te is csökkenteni szeretnéd a vállalkozásod költségeit és növelni a vásárlói elégedettséget, válaszd mielőbb a Qviket!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás