2017-ben a Magyar Nemzeti Bank létrehozott egy olyan konstrukciót, amivel az ügyfelek kedvezményes kondíciók mellett juthatnak az igényelt összeghez. A fogyasztóbarát lakáshitel már az indulásakor nagy népszerűségnek örvendett és nem véletlenül, hiszen ennél a konstrukciónál az MNB 3,5%-ban maximalizálta a kereskedelmi bankok hasznát.
Ez a jellegű kölcsön igénybe vehető a 3 évesnél hosszabb futamidejű banki ügyletekre. Az önerő minimuma ennél a megoldásnál sem változott, vagyis változatlanul 20%-ot határoztak meg a felvett összeg önrészének, a fennmaradó 80% pedig a lakáshitel összege.
Ezzel a típusú kölcsönnel próbálja csökkenteni a Magyar Nemzeti Bank az előre meghatározott kamatperiódussal rendelkező lakáshitel kamatra kivetett költségét. Amennyiben további kérdése lenne, a jelzalog.com közgazdász munkatársai minden felmerülő kérdésére készséggel válaszolnak, valamint állnak rendelkezésére a teljes ügyintézés folyamata alatt is. Ráadásul az ügyfeleiknek mindezt teljes mértékben díjmentesen teszik.